Röviden a válasz: azért, mert nincs más választásod. Hosszan pedig, hát... hosszan pedig mindenki máshogy éli meg. Én azt tudom elmondani, hogy én hogyan éltem meg.
De ehhez tudnotok kell azt, hogy alapvetően pozitív személyiségem van akkor, ha másokba kell éppen lelket önteni. Magamat viszont szigorú, és a végletekig maximalista viselkedéssel kényeztetem kicsivel több, mint 30 éve.
Mire az onkológiai első konzultációmra eljutottam, lelkileg már túl voltam a nehezén. Az első pár napban váltakoztak bennem az érzések, néha elkeseredett voltam, néha mérges, néha pedig egyáltalán nem volt kedvem létezni sem...
Tudjátok, hogy mik a gyász folyamatának a pszichológiai lépései? Pont ilyen az elfogadás is. Valahogy így néz ki a lépcső:
- tagadás
- nem, ez nem velem történik meg. ez nem történHET meg velem. holnap felébredek, és rájövök, hogy ez az egész egy rossz álom. nekem nincs erőm hozzá úgyse, képtelen vagyok végigcsinálni.
- harag
- a k**va életbe, hogy ez IS velem történik!! b*ssza meg az egész világ, eddig is szívtam, GIGAdurva szörnyűség volt az EGÉSZ életem és még ezt is én kapom meg, UTÁLOK mindenkit, annak is mennyivel jobb, JA MEG ez is totál boldog, én. ezt. nem. csinálom. a p*csába is.
- alkudozás
- jó, akkor mi lenne, ha a holnapi mammo eredménye mégis negatív lenne? vagy majd megműtik, és kiderül a szövettanból hogy amúgy jóindulatú, fölösleges volt az egész. de végül is lehet, hogy holnap majd felébredek ebből az egészből! tudod, hát hogy nem is igaz... csak álmodtam, ilyesmi.
- depresszió
- *sóhaj* én tuti belehalok... annyi sz*r történt már velem... ehhez nekem nincs erőm... ott van a gyerekkorom, az a sok minden amit már feldolgoztam... meg ami utána jött... meg az önpusztítás... úristen, az egyetemi évek... és még... *sóhaj* és még ez is... nem bírom végigcsinálni...
- elfogadás
- najó. f*szom, csináljuk! jöjjön aminek jönnie kell, eddig is én voltam az erősebb, most is én leszek!
Kábé így is történt... Aztán kimásztam a depresszióból, és nem villogott többé a fejemben a "RÁKOS VAGYOK." öt méteres, vörös izzókkal kirakott mondatfoszlány.
Azóta egy dolgot megtanultam magamról, és egyre csak biztosabb vagyok ebben a hitemben: marhára erős vagyok. Eddig is megbírkóztam az összes szarral amit az élet elém görgetett, és ezután sem lesz ez másképp. Már azt is tudom (és kedves sorstárs, ha idesodort valamelyik keresőmotor, te is tudd!), hogy minden mélypontból van kiút, és utána mindig a felszabadító öröm és a magabiztosság jön: igen, ezt is megértettem. Jöhet bármi, tudom, hogy két lábbal állok a földön. Tisztára főnixmadarak vagyunk!
ilyen a főnixmadár: az első onkoteamen kiderült, hogy az eddigiekkel szemben a kemot csak akkor kerülhetem el ha szerencsés vagyok. na, hát ez aznap este készült. hiába a rossz hírek, akkor. is. jól. fogom. érezni. magam.
És ez, hölgyeim és uraim, nagyon sok rákbetegben hasonlóan zajlik le: a kezdeti sokk után lehiggadsz, megismered a betegséged, együtt élsz vele és elfogadod. Boldogság egy negatív CT, boldogság egy jól sikerült vérkép, boldogság ha műthető, ha jól reagál a kemora, ha célzottan lehet kezelni, ha jó a szövettan, ha van sorstárs aki pozitív példa. Minden átértékelődik... mekkora bazinagy klisé, ki is emelhettem volna rózsaszínnel, hogy még jobban kiabáljon. Az. Klisé. De átélni mégis egyéni megvilágosodással ér fel. Ezt nem érti más, csak aki hasonló cipőben jár.
Egy idő után pedig azt is megszokod, hogy mindig csak a következő fázisra koncentrálsz: kis lépések, egyik a másik után. A fő célt szem előtt tartva, de mindig csak az adott problémaszeletre fókuszálva. Hiszen hiába is aggódnék amiatt, ami még 2 hónappal előttem van, mert addig bármi történhet. Igaz? Igaz. Hát akkor meg?!
NADE... back to business:
A kezdeti sokk után szépen elsétáltam az onkológiára.
nem kifejezetten szívderítő látvány az oda vezető út...
Ez volt az utolsó alkalom hogy Csabi be tudott velem jönni, ugyanis innentől a koronavírusnak köszönhetően minden vizsgálaton egyedül vehettem csak részt. Pedig nagyon jó volt, hogy nem voltam egyedül. Az meg főleg, hogy végigröhögtük a várakozási időt, a legalja rákos vicceket felemlegetve... A többiek biztos nem kedveltek, mert alig bírtuk a pukkadozást nem-túl-gáz hangerőre szorítani.
ez a kis füzetke jön velem mindenhova, gyűjtögetem benne a kérdéseket és írkálom az infókat, amiket az orvosaimtól megtudok
A következőket tudtam meg:
- műtéttel kezdünk, utána jön minden más kezelés
- a mellrák leginkább csontba, tüdőbe és agyba ad áttétet, így ezeket fogjuk első körben átvizsgálni
- az onkológusom és az asszisztense a világ legkedvesebb orvosai közé tartoznak (de komolyan.)
Kaptam egy csomó beutalót, többek között a sebészetre is, ahol pedig ezekkel lettem okosabb:
- jó helyen van a kis élien, könnyen műthető, a mérete pedig: mogyorónyi
- a legkorábbi időpont a műtétre április elseje (a történetben itt február 25-öt írunk)
- addig sem fogok unatkozni, mert még ezer beutalót kaptam
- másnap onkoteamre kell mennem (ez egy több orvosból álló bizottság, akik eldöntik, hogy tényleg kezdhetek-e a műtéttel, vagy esetleg előtte kemoterápiás kezelést is kell kapnom)
- a sebészem és az asszisztense a világ legkedvesebb orvosai közé tartoznak (jó, itt már biztosan azt hiszitek hogy kamuzok, de igazán nem! én hatalmasat pozitívcsalódtam a magyar egészségügyben.)
Szóval... várom az onkoteam döntését, ez a következő lépés.
ugye hogy nem fogok unatkozni a műtétig?!